Interjú Anne Granttel, Az antialkimista szerelme írónőjével: új könyvéről


Black Dawn:
1. Anne Grant néven most jelent meg Lázadó rádió címmel a második, önálló regényed. Számítottál arra, hogy az elsőnek ekkora sikere lesz? Mint ahogy az az előző interjúnkban (https://legjobb-interjuk.hu/anne-grant) már említésre került, az első Anne Grant-könyv, Az antialkimista szerelme a kiadó által szervezett minden nyereményjátékon több mint egy éven át, permanens módon a legtöbb szavazatot kapta, ezáltal nyilvánvaló, hogy a legnagyobb érdeklődést az váltotta ki. Pedig hogy úgy mondjam, az Antialkimista nem éppen „mainstream, könnyen emészthető kis olvasmány”, hanem elég súlyos témákat boncolgat: néhol sötét, nagyon komoly kérdéseket. Szerinted mi lehet az oka annak, hogy ennyire nagy érdeklődést váltott ki?

Anne Grant:
Egy könyv megjelenése előtt véleményem szerint lehetetlen kiszámítani, hogy milyen lesz a fogadtatása. Túl sok olyan tényező van, amin áll vagy bukik a dolog. Ráadásul teljes mértékben igazad van a műfaját illetően: nem az a tipikus pöttyös-csíkos-vattacukros lányregény, amit bárki könnyen be tudna fogadni: akár tinilányról legyen szó, akár egy anyukáról, aki főzés közben olvasgat. Valószínűnek tartom egyébként, hogy abban, miszerint nagy érdeklődést váltott ki, szerepe lehetett elsősorban a remekül megfogalmazott fülszövegnek, amit kiadónk főszerkesztője, Gabriel Wolf írt, illetve talán még annak is, hogy a címe meghökkentő, és nem szokványos. Ez abszolút szándékos volt 😊. Kedvenc szokásom játszani a szavakkal, és ezért dobtam be ötletként az „antialkimista” szóalkotást. Ennek jelentését aztán később a regényben meg is magyarázom. Ha másért nem is, ezért már megéri belevágni az elolvasásába. (Persze nem úgy értem, hogy másért ne lenne érdemes, hanem hogy már ez is lehet egy jó ok rá. 😊)

2. Mit vársz, mire számítasz a második, Lázadó rádió című műved fogadtatásával kapcsolatban? Szerinted ezt is ugyanaz a nagy fokú érdeklődés fogja övezni, mint az első regényt? Ehhez kapcsolódik a kérdés, hogy az első könyv sikerén felbuzdulva esetleg a Lázadó rádióban is valamilyen hasonló koncepciót követtél, vagy a megírásában nem az esetleges népszerűsége motivált, hanem csak az, hogy át tudd adni az olvasóknak az üzenetet, amit a történet magában hordoz? Ebből adódik: Mi a Lázadó rádió üzenete? És persze: Valójában mi motivált a megírásában?

Így előre magam sem tudom, hogy milyen lesz a fogadtatása, csak a számokra hivatkozva válaszolhatok: nagy mennyiségű előrendelés érkezett rá a kiadóhoz, tehát nekem ezek alapján az jön le, hogy az embereket érdekli a pszichológia téma, és azok a regények, amik mentális betegségeket mutatnak be valamilyen szemszögből. Nem tudom, hogy pontosan mi táplálhatja ezt az érdeklődésüket: Vajon a félelmük, amelyet a súlyosan beteg emberek válthatnak ki belőlük, vagy már ehhez is társulna valamilyen vonzalom, mint a „rosszfiús” főszereplők iránt? Persze ez csupán költői kérdés, és inkább csak örülök annak, ha olvasói körökben bármilyen okból is népszerű az Antialkimista és a Lázadó rádió.
Egyébként a Lázadó rádió megírásában nem motivált olyasmi, hogy „ez is legyen olyan népszerű, mint az előző”, mert nagyon nehezen találok olyan témát, amiben élvezettel tudok alkotni, és ha bármikor az utamba kerül valami ilyesmi, akkor megragadom a lehetőséget. A disszociatív személyiségzavarról pedig (amiről a Lázadó rádió szól): Már minimum bő két éve annak, hogy érdekességként keresztezte az utamat az interneten, valamint a filmek világában. Már akkor tudtam, hogy valamit én is alkotni fogok ebben a témában. És most végre megszületett a mű! 😊 Tehát pusztán az motivált, hogy én és az olvasók egyaránt szórakoztatónak találják a történetet.
A regény üzenete pedig az, hogy a szeretet és a valódi szerelem mindent képes túlélni. Aki elolvassa, majd rájön, hogy miért ezt válaszoltam erre a kérdésre. 😊

3. Észrevettem a kiadód weboldalán, hogy az első (Az antialkimista szerelme című)könyvednek a műfaji besorolása „drámai romantikus”, a Lázadó rádió viszont a „drámai, pszichológiai regény romantikus elemekkel” megjelöléssel jelent meg. Mi az oka annak, hogy a második mű kapott egy extra jelzőt: „pszichológiai”? Mi indokolja ezt a kiegészítést? Ugyanis ezt a szót leszámítva a két könyv irodalmi műfaja elvileg azonos lenne.

Tulajdonképpen annyi a különbség, hogy a Antialkimistában csak a végén kerülnek szóba mentális zavarok, viszont a Lázadó rádióban végig a betegség van a középpontban (a disszociatív személyiségzavar), és a romantika ezáltal erősen háttérbe szorul, de néhol azért felüti a fejét. 😊

4. Ezen a néven mindig drámai, romantikus – esetleg pszichológiai – regényeket tervezel írni, vagy ez most inkább egy olyan korszak, amelyben jelenleg legjobban ez a téma foglalkoztat?

Ha minden úgy alakul, ahogy előre elterveztem, akkor pont a következő regényemmel fogom megszakítani ezt a két könyvön át folytatott koncepciót. De ehhez az is kell, hogy kellőképpen megszeressem azokat a karaktereket, akiknek az életéről még csak két A4-es oldalt írtam. 😊

5. Van a Lázadó rádiónak bárminemű valóságalapja? Vagy teljes mértékben fikcióról van szó? Ugyanis – meg kell, hogy mondjam –, a történet olyannyira hiteles, hogy nehéz elhinni, miszerint mindez csupán a képzelet szüleménye lenne. Ugyanakkor abszurd is ez a gondolat, hiszen a főszereplő egy férfi – a könyvet pedig ugyebár egy hölgy írta –, ráadásul ilyen problémákkal, amelyekkel a történetben Timothy Black küzd, szerintem élő ember nem lenne képes könyvet írni.

Valahol lehet, hogy van valóságalapja, de a környezetemben szerencsére nincs. 😊 Jól mondod: Én sem tudnám elképzelni, hogy valaki ezzel a betegséggel írni/alkotni tudjon. A regényben Timothy sem képes végig festeni, pláne nem azokban az időszakokban, amikor nagyon elharapódzik a betegsége.
Ennek a könyvnek a témája mindössze arra vezethető vissza, hogy annak idején elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha pszichológusnak vagy pszichiáternek tanulnék, de ami ezeknek a szakoknak előfeltétele volt: emelt kémia és biológia érettségi, azt pedig nem tudtam volna abszolválni, mert közel sem voltam olyan jó ezekből a tárgyakból. Viszont idén, év elején előfizettem a HVG Pszichológia Extra folyóiratra, tehát minimálisan, de autodidakta módon elkezdtem képezgetni magam e téren – legalábbis alaposabban beleásni magam a lélektanba. Ezekből próbáltam ezt-azt kamatoztatni a regényben is. Más nem áll a témaválasztás hátterében.

6. Megfigyeltem – bár ez nyilván nem mindenkire nézve igaz –, hogy a női írók inkább romantikus műfajban érzik otthon magukat, esetleg egy kis krimivel, thrillerrel fűszerezve. A kőkemény horrort például ők hajlamosak kerülni, a sci-fi-t pedig szerintem még inkább. Ennek értem is az okát: A nők jobban érzelmi beállítottságúak, a férfiak pedig gyakorlatiasabbak, ezért a két nem általában eltérő műfajokban alkot. A Te művészeted azonban szinte minden általam ismert, megszokott határt nemes egyszerűséggel „felrúg”! 😊 Ezt nem lázadásként értem, vagy konfliktuskeresésként, hanem kimondottan tisztelem ezt a fajta hozzáállásodat, mert bátor dolog olyan műfajban alkotni, ami nekünk, nőknek nem biztos, hogy annyira otthonos közeg. Itt most arra is gondolok, hogy mindkét könyvnek van egyfajta darkos hangulata, és mindkettőben felbukkan a mentális betegségek témája, amiről nem – lehet – könnyű sem írni, sem az olvasóknak megrendültség és könnyek nélkül olvasni. Tehát a kérdés: Miért nem írsz olyasmikről, mint a többi írónő? Például egyszerű romantikus regényeket, romantikus YA fantasy-ket, vagy akár erotikus thrillereket?

Ennek egyrészt az az oka, hogy szerintem, még ha fegyvert is fognának a fejemhez, akkor sem tudnám a regényeimet megtartani egyetlen stílus keretei között. 😊 Tehát mindig kevert irodalmi műfajban írok, ezért is születnek ilyen bájos műfaji meghatározások, mint most a Lázadó rádió esetében, mert ilyen téren alaposan feladom a leckét a szegény szerkesztőknek. 😊
Illetve olvasás terén is úgy éreztem egy ideje, hogy kinőttem szinte mindenből, ami gyerekként, kamaszként érdekelt. Manapság már nagyon nehéz olyan irodalmat a kezembe adni, ami képes lekötni a figyelmemet. Ezért is nyúltam egy ideje egyre keményebb témákhoz. Viszont mostanra eljutottam arra a pontra, hogy túl sokat kivett belőlem, kicsit belefáradtam a „drámába, tragédiába”, így elképzelhető, hogy a következő regényem nagyon más irányt fog venni. (Bár azt nem ígérhetem, hogy kettőnél kevesebb műfajjal körül lehet majd írni… 😊)

7. Annak ellenére, hogy a Lázadó rádió se nem thriller, se nem horror, a könyvborító mégis eléggé sötét, ijesztő, horrorisztikus benyomást kelt. Mi ennek az oka? Kinek az ötlete volt ez a fedéltervkoncepció, és ki készítette? Miért ennyire baljós és darkos? (Nekem egyébként borzasztóan tetszik.)

Van a könyvben egy konkrét jelenet, amelynek az „eredménye” pontosan az, amit az olvasók a könyv borítóján láthatnak. Ennyit mondhatok talán, anélkül, hogy az egyik – szerintem – legjobb jelenetnek előre elárulnám csattanóját. 😊
Egy szó, mint száz: Lehetőségem volt felkérni egy nagyszerű grafikust, Tóth-Szalóki Millát, hogy fesse meg nekem ezt a képet. Nagyon élveztem magát a munkafolyamatot is, mert én és kiadónk főszerkesztője, Gabriel Wolf is adhattunk tanácsokat, instrukciókat Millának, pontosíthattunk, kifejthettük az eredeti elképzelésemet, s körülbelül másfél nap alatt meg is született a csoda. Ezúton is hálásan köszönöm Millának a türelmét és fantasztikus munkáját!
Valamint van még egy oka a darkos borítónak: Tervezünk egy újítást bevezetni a könyveimnél, amihez szükség volt arra, hogy ennek is sötét tónusú legyen a fedélterve, akárcsak az Antialkimistának. Van a birtokomban egy lakkfilc, amely aranyszínű és olajfestékalapú, így lehetővé teszi azt, hogy az arra igényt tartóknak… a borítóra, azaz a könyv külsejére dedikáljak! Nagyon izgatottan várom az első ilyen alkalmat. 😊

8. Láttam a könyvborítón, hogy a regényedhez Palotás Petra – akinek nevét szerintem senkinek sem kell bemutatni – írt előszót. Ezen két okból is meglepődtem: Először is, mert a szóban forgó írónő egy valódi híresség, és őszintén gratulálok ahhoz, hogy az előszavával emeli a könyved – már amúgy is magas – színvonalát! Másodszor: Az is meglepett, hogy Petra alkotóként eléggé más műfajban tevékenykedik. Tehát a kérdés röviden: Miért pont ő?

Ennek több oka is van. Először is, imádom Petrát! 💖 Nagyon ritka az, ha valaki olyan ismert és sikeres nőként, mint ő, meg tud maradni olyannak, amilyen. A legtöbb ember, ha hatalmat kap a kezébe, visszaél vele; ha elismerésben részesül, akkor a fejébe száll; ha híressé válik, lekezelően kezd bánni másokkal. Persze tisztelet a kivételnek, de ez azért eléggé gyakori. Petra azonban a népszerűsége és hírneve ellenére megmaradt annak, aki mindig is volt: Egy rendkívül szerény, kedves, barátságos hölgynek, aki nem önmaga fényezéséről, sikereiről ír önéletrajzi, Háború és béke terjedelmű, vaskos kötetsorozatokat – bár szerintem akár meg is tehetné, mert az ő színes, sikerekkel teli életéről biztos bőven volna miről mesélnie –, hanem inkább a szeretetről ír: nem öncélú módon, hogy magának örömet okozzon vele, hanem másoknak akar szeretet átadni/sugározni. Az, ha valaki ennyire képes és hajlandó szeretni, ezt nyíltan kimutatni és felvállalni, szerintem tiszteletre méltó, követendő példa. Én nem tudom őt nem becsülni érte. Szerintem kivételes személyiség. Nem ismerek hozzá hasonlót.
A műfajokkal kapcsolatban: Az én eddig megjelent két, önálló regényem – nem említve a kisregényeimet és novelláimat – tényleg meglehetősen darkos és drámai hangulatúak. Elsőre belegondolva valóban felmerülhet a kérdés (nem lepett meg, hogy feltetted), hogy a két műfajnak mi köze egymáshoz, és hogy van-e egyáltalán. Erre kétféleképpen válaszolnék:
– Szerintem két írónak nem kell azonos műfajban alkotnia ahhoz, hogy tiszteljék vagy szeressék egymást (jó esetben egyszerre mindkettő). Úgy gondolom, hogy ha valaki más, mint mi, azt nem elutasítani vagy megkérdőjelezni kell, hanem megpróbálni megérteni, és ha van miért, akkor ugyanúgy elismerni és tisztelni, mint azokat, akikkel könnyebben azonosulunk vagy könnyebben megértjük a döntéseiket. Egyszerűbben mondva: Nem azért kértem meg Petrát, hogy írjon előszót a könyvemhez, mert pontosan ugyanabban a műfajban ír, mint én, hanem mert szeretem és tisztelem őt, és bíztam abban, hogy lát annyi értéket a munkámban, hogy elvállalja a felkérésemet. (A jelek szerint látott benne annyit, és ezt utólag is nagyon köszönöm neki!) ♥
– A másik szempont: Véleményem szerint nem áll annyira távol egymástól az, ami az ő művészetének és az én könyveimnek a legmélyebb, végső mondanivalója, ami pedig nem más, mint a szeretet. Ő egyértelműen, közérthetőbben ír ilyen témákról. Meglátásom szerint ez a könyveinek központi motívuma, ami köré maga a cselekmény épül. Habár én – igen, valóban – darkos, drámai, tragikus, sőt néhol kissé ijesztő elemeket is viszek a regényeimbe, a mondanivalójuk mégsem destruktív, lélekromboló célú, hanem a szeretetre buzdít. Problémás, nehéz sorsú emberekről írok, akik hibákat követnek el, de ezt nem olyan célból teszem, hogy a tetteiket követendő példaként vessem papírra, hanem annak reményében, hogy az olvasók nyitottabban álljanak a problémás emberekhez, megpróbálják megérteni őket, átérezni azt, hogy miért hoznak rossz döntéseket, és utána hogyan, mennyire bánják meg később azt, amit elrontottak. Mindkét regényemben vannak tragikus, ijesztő jelenetek – ezért is sötét a borítójuk –, de a végső konklúzió, amire rá szeretném vezetni az olvasókat, sosem a pusztítás vagy az önpusztítás, hanem egymás megértése, elfogadása, szeretete. Aki végigolvasta már mindkét regényemet, az pontosan tudja, hogy egyik történet sem öncélú módon a tragédiákkal való üres hatásvadászatról szól, hanem mindkét esetben arról, hogy bármilyen sötét fellegek is száguldanak felettünk az életben, létezik arra mód, hogy újra kisüssön a nap, ha kitartunk a végsőkig, merünk hinni egymásban és önmagunkban, továbbá ha van bennünk annyi szeretet egymás és önmagunk iránt, hogy kilábaljunk a kilátástalannak tűnő helyzetekből. Ismét röviden összefoglalva: Én úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy elsőre ez – szándékosan – nem jön le a könyveimből, de az én írásaim is a szeretetről szólnak, ennek fontosságára vezetik rá az olvasót, ezáltal tulajdonképpen azonos indíttatásból írok én is, mint Petra, csak teljesen más szemszögből közelítem meg ugyanazt a témát.

9. Mikor fogant meg Benned először a Lázadó rádió alapötlete? Újkeletű történet volt ez, vagy már régóta meg akartad írni?

Is-is. 😊 A címe már meg nem tudom mondani, milyen régóta a fejemben van. A történet körülbelül másfél éve kezdett el körvonalazódni, de amikor végül nekiültem megírni, onnantól kezdve az alaptémán kívül más nem maradt meg belőle. Tehát régi és új egyszerre. De megírni már nagyon régóta szerettem volna, csak sem elég időm, sem – talán – elég tudásom nem volt még hozzá. 😊

10. Mi, azaz milyen lesz a harmadik Anne Grant-regény? Vannak már terveid? (Akár a műfajára, akár konkrét történetre, esetleg vázlatszerűen egy része már papírra is vetve?)

A harmadik Anne Grant regény, ha minden úgy alakul, akkor egy sci-fi-fantasy-horrorszerű történet lesz. Műfajra majd talán térjünk vissza akkor, ha elkészült! 😊 A munkacíme „Tükörképlény”, de még nem biztos, hogy ez végleges. Eddig mindössze két oldalt írtam meg belőle. Annyit lehet tudni, hogy létezik egy párhuzamos dimenzió, ahová még csak éppen megérkeznek az emberek, de máris furcsaságok történnek. Az eddig a regényben már megemlített szereplők: egy fiatal lány, Venus; az édesapja, Adam Jefferson admirális és egy rendkívül idegesítő, furcsa, idegen nő, Gemma Aeel. Többet most még nem árulnék el a történetről, mert magam sem tudom, végül hová fog kifutni, de ami késik, nem múlik. Reményeim szerint egy éven belül mindenképp kiderül. 😊

11. S végül egy kissé rendhagyó kérdés, ami lehet, hogy csak engem – vagy talán inkább mindenkit(?) 😊 – érdekel: Mi a szépséged titka? Ugyanis még nőként sem tudtam nem észrevenni annak tényét, hogy mennyire szép vagy azon a képen, amin a Lázadó rádiót reklámozod. Ezért is kértem, hogy használjuk azt ehhez az interjúhoz, amikor a Facebookon megláttam. Szóval úgy ragyogsz ezen a fotón, akár egy „egyiptomi hercegnő”. Tudom, hogy ez nem igazán pontos hasonlat, 😊 de amikor megláttam a képet, nekem ez a két szó ugrott be róla elsőnek.

Nagyon kedves vagy, ez jólesik! A válasz valójában elég egyszerű: Az esetleges „szépségem titka” egy jó smink, amit egy drága, de tehetséges kozmetikus játszi könnyedséggel el tud készíteni! 😂😂

Köszönöm, hogy másodszor is interjút adtál nekem, és őszintén Sok Sikert Kívánok ehhez az egyéni, elismerésre méltóan nehéz művészeti ághoz, amibe belevágtál, és amihez tartod is magad!

Hálásan köszönöm én is a felkérést! Igyekezni fogok, hogy senkinek ne okozzak csalódást! 😊