Interjú Szurovecz Kittivel

Holly Wise:
1. Idén van a tízéves évfordulója annak, hogy 2010-ben először megjelent a Smink nélkül c. regényed, és ennek alkalmából érkezett meg nemrég a bővített verziója Lilla titka címmel. Mi az oka annak, hogy ezt a könyvedet limitált példányszámban, szerzői kiadásban tártad az olvasók elé? Ha jól tudom, az eredeti megjelenés még akkoriban nem hozta meg a várt sikert, most viszont egészen biztos vagyok benne, hogy óriási példányszámban kelt volna el az előzőhöz képest, mint ahogy az azóta megjelent regényeid is, és sokan szívesen látták volna a boltok polcain. Miért fordultál mégis a szerzői könyvkiadás felé? A továbbiakban is így tervezed folytatni a publikálást, vagy a következő regényeid ismét az Athenaeum Kiadó gondozásában fognak megjelenni? Esetleg a Lilla titka is be fog kerülni később a kiadó szárnyai alá?

Szurovecz Kitti:
Azért fordultam a magánkiadás felé tavasszal, mert a pandémia miatt az Athenaeum Kiadónál is stagnált az élet. Home office-ból, takaréklángon működött a kiadó, és ezért a munkamenet nem volt olyan rugalmas, mint máskor: nem születtek gyorsan döntések, hogy mi jelenhet meg még idén, és heteken át vártam tőlük az állásfoglalást a Lilla titkát illetően, amit nem kaptam meg. Viszont számomra fontos volt, hogy éppen most, 2020-ban, az eredeti megjelenés tizedik évfordulójára jelenjen meg a Smink nélkül javított, átdolgozott változata. Mivel a nyomdának is van maximális kapacitása, nem akartam megvárni, hogy lecsússzak az idei megjelenés lehetőségéről, ráadásul közben rájöttem, ez tökéletes lehetőség arra, hogy kipróbáljam, milyen az, amikor én bábáskodom a könyvem felett a kézirat elkészítésétől egészen a megjelenésig, és annak az olvasókhoz való eljuttatásáig. Nagyon élveztem az egész folyamatot. Jövőre írni kezdek egy új könyvet, de nincs bennem semmiféle konkrét elhatározás a kiadás mikéntjét illetően. Az Athenaeum jelezte, továbbra is nyitottak a regényeimre, ami végtelenül jólesik, azok után, hogy ők is tudják, megvan a reális esélye, magánkiadóként folytatom.

2. Korábban a Smink nélkül után jött egy realisztikus világban játszódó trilógia (Gyémántfiú), aztán az ebben említett, fiktív regénysorozat, ami a valóságban később trilógiaként jelent meg (Fényemberek). Ez utóbbi történet már a fantasy-vonalat képviselte. Ezután pedig olyan lélektani romantikusok és pszichothriller regények következtek, mint a Hópelyhek a válladon. Illetve valós társadalmi problémákkal is foglalkoztál, például a Kisemmizett angyalban. Mondhatjuk, hogy számos műfajban kipróbáltad már magad. Merre tovább? Ezek egyikében várható Tőled folytatás, vagy ismét valami újdonság felé kacsintgatsz a következő regényeddel? Mikorra várható új mű megjelenése?

Nagyon szeretek a műfajok között kalandozni, mert ez szórakoztat, fejleszt engem. Nem szeretném skatulyába zárni a fantáziámat. Folytatást egyik könyvemnek sem szeretnék írni. Konkrét ötletem azonban már van. Úgy tervezem, hogy jövőre, év vége felé jelenik meg az új regényem. Műfaját tekintve nagyon nehéz meghatározni, hogy mi készül, mert kicsit lélektani, kicsit thriller, kicsit szerelmes regény. Nagyon gyerekcipőben jár még az egész, ezért ennél részletesebben nem tudok mesélni róla.

3. Riporterként, újságíróként is dolgozol. Neked melyik a kettő közül melyik áll közelebb a szívedhez? Tapasztalatból tudom, hogy mindkét ágazat sok munkával és áldozattal jár. Hogy érzed, melyikért érdemes inkább “megszenvedni”? Melyikre tekintesz szenvedélyként, hivatásként, és melyikre munkaként?

Az újságíró és a riporter az gyakorlatilag egy szakma, és emellett vagyok regényíró is. Előbbit is, utóbbit is a hivatásomnak érzem. A kettő nagyon jól támogatja egymást, mert újságíróként rengeteg emberrel találkozom, nagyon sok emberi sorsot megismerek, amelyek ösztönöznek engem. Úgy érzem, hogy esetemben az egyik nem működne a másik nélkül. Mindkettőt nagyon szeretem, és mindkettőre szükség van ahhoz, hogy szakmailag teljesnek érezzem magam.

4. Ha valaki követi a szerzői Facebook oldaladat, akkor láthatja, hogy olykor verseket, illetve egyperces novellákat, esszéket is publikálsz. Esetleg a későbbiekben ezekből is várható gyűjteményes kötet megjelenése? Szerintem sokan örülnének neki, ha megvásárolhatnák egy csokorba összegyűjtve Kitti gondolatait. 😊

Nem, ilyesmin én nem gondolkozom. Járok-kelek, élem az életemet, néha megtalálnak impulzusok, és számomra természetes, hogy ez azonnal írásban nyilvánul meg. Ha öröm, ha bánat ér, ha hallok egy kis viccet, ha egyszerűen csak feldob valami, vagy egy különleges történet kerül az utamba, akkor én késztetést érzek arra, hogy azt leírjam, és erre tökéletes a szerzői Facebook-oldalam. Szórakoztatja az olvasóimat, lehetőséget teremt arra, hogy beszélgetések kezdődjenek, hogy ápolhassam velük a kapcsolatot, ami nekem két regény között is nagyon fontos.

5. Szintén a közösségi oldaladon rendszeresen írsz a betegségedről is, amit ha jól emlékszem, konkrétan csak nemrég diagnosztizáltak. Korábban is voltak már posztok az általad megélt nehézségekkel kapcsolatban, de nevén nem nevezted a problémát. Egy ilyen betegség tudom – sokat változtat az ember életén: akár pozitív irányban is, miszerint megtanuljuk jobban értékelni a mindennapi csodákat, de rányomhatja bélyegét az állandó hangulatunkra negatív értelemben is, depressziót okozva, kilátástalanság érzetét keltve. Te hogyan éled meg ezt a harcot?

Hashimoto-szindrómám van, de nem szeretném emiatt sajnáltatni magam. Akkor, amikor erről írtam, még friss volt a lelet, és nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Tanácstalan voltam, úgyhogy azért is írtam arról elsősorban nyilvánosan, hogy visszajelzéseket kapjak sorstársaktól. Kaptam is!  Elláttak egy csomó hasznos tanáccsal. Ez egy olyan betegség, amivel együtt lehet élni, csak néha kellemetlen, mert a tünetek jelentősen rontják az életminőséget. Ennek dacára igyekszem úgy élni az életemet, hogy ez engem semmiben ne korlátozzon. Vannak jobb napjaim, vannak rosszabb napjaim. A betegség ezerarcú, de az én esetemben a fő tünete az álmatlanság, ezt a legnehezebb legyőzni.

6. Jó ideje rengeteg pozitív dologról írsz a Facebook oldaladon. Amíg a vírus nem tombolt odakint, utazásokról tudósítottál – ám azóta sem értek véget a vidám hangvételű bejegyzések: olykor jópofa képeket és videókat láthatunk a háziállataidról is. Valamint kijelentetted azt is, hogy szeretnéd félretenni a „kütyüket”, több időt tölteni a szabadban a családoddal, megtalálni az egyensúlyt a munka és a szabadidő között. Mi által jutottál erre a döntésre?

Eléggé bezár minket az online világba ez a világjárvány, és nekem enyhe csömöröm van már ettől. Nagyon fontos lenne, hogy ne egy monitor előtt ülve éljük az életünket, hanem valós élményeket szerezzünk. Alig várom, hogy vége legyen ennek a részleges szabadságvesztésnek és újra az utazásaimról, az érdekes munkáimról és a szabadidős tevékenységekről tudósíthassak. Szerintem ez a bezártság ennyi idő után már mindenkinek a lelkén, idegrendszerén otthagyta a foga nyomát, úgyhogy ezen a télen meg kell próbálnunk felvértezni magunkat, és valahogy lelkileg megbirkózni ezzel ahhoz, hogy utána, amikor újra lehet építeni mindent – ha ez az egész őrület végre véget ér –, akkor legyen erőnk is hozzá.

7. Mikorra várhatják az olvasók a következő regényedet? Mondanál róla pár szót?

Erről, mint már az elején is említettem, csak dióhéjban tudok beszélni, mert alakulóban van bennem a sztori. Van egy szerintem érdekes alapötletem. Még csak a férjemnek és a hozzám legközelebb álló barátaimnak beszéltem erről. Nekik tetszik. Egyetlen információt már megosztottam róla online. Azt, hogy mi lesz a címe: Léleksziget. Szeretném, ha jövő ősszel már az olvasók polcán lehetne.

Köszönöm szépen az interjút! További sikereket és jó egészséget kívánunk!