Interjú Frey Évával

Holly Wise:
1. A Twister Media kiadó egyik [bekezdés]-díjas szerzője vagy. Hogyan jutottál arra az elhatározásra annak idején, hogy a kéziratod pályázatra küldd? Ez minden szerző életében meghatározó döntés. Te hogyan élted ezt meg?

Frey Éva:
Amikor a Twister kiírta az első pályázatát, nekem már megvolt az Allegórium részletes vázlata, a polcomon pedig ott sorakoztak a korábban megírt regényeim: a Hetedik szobák és az Insomnium trilógia. Ezeket szigorúan házi használatra nyomtattam ki egy magánkiadónál, mert még nem mertem kiállni velük a nagyközönség elé. Barátok, kollégák, családtagok olvasták őket, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Ezekről a véleményekről úgy gondoltam, hogy nem elég elfogulatlanok, és szerettem volna megtudni, hogy valójában jól írok-e, illetve tudok-e úgy írni, hogy a történeteim megállják a helyüket a nyilvánosság előtt. Ezért indultam a pályázaton.

2. A Twister oldalán lévő bemutatkozásod sokat sejtet, mégis én úgy érzem, vajmi keveset árul el Rólad mint íróról, mint emberről. Te magad hogyan mutatkoznál be az olvasóinknak?

Azzal kezdeném a bemutatkozást, hogy nem vagyok író, nem definiálom magam íróként. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy extrém mértékben introvertált ember vagyok, akinek az írás a legkézenfekvőbb önkifejezési forma, mivel beszélgetni nem szeretek és nem is tudok. Éppen ezért a történeteim sem populárisak, nem szólnak mindenkihez, csak az olvasóközönség egy szűk rétegéhez. Emberként elég nehéz természetem van, és a világot sajátos perspektívából szemlélem, ez pedig tetten érhető a regényeimben. Nem várom el, hogy megértsenek, csak azt, hogy toleráljanak.

3. Vámpírokról írtál regényt. Azt hiszem, manapság még mindig ez a legnagyobb vállalkozás: ebben a témában újat, érdekeset, értékeset mondani. Minden jel arra utal, hogy ez Neked sikerült, mégis úgy gondolom, bátor dolog volt belevágni. Milyen érzésekkel futottál neki?

Nagyon szeretem a hátborzongató történeteket, és Drakula, a vámpír világa már kislány koromban megfogott. Akkor, amikor anyukám egy reggel elmesélte, hogy milyen durva filmet nézett éjszaka, és mennyire félt utána felkelni, hogy inni adjon a kishúgomnak. Nekem pedig több se kellett: attól kezdve gyakran játszottunk vámpírosat a napközis barátnőimmel a kisréten (miközben a fiúk fociztak, Laci bácsi, a nevelőtanár pedig jót aludt a domboldalon…) Tehát elvarázsolt az a sötét, rideg, titokzatos világ, amit Drakula gróf neve fémjelez, és amikor megjelentek a csillámporos vámpír sztorik, úgy éreztem, mintha egy barátomat alázták volna meg a nyilvánosság előtt. Na jó, nem köntörfalazok: én úgy látom, hogy a népszerű ponyvaírók bohócot csináltak a vámpírokból, ezekből a jobb sorsra érdemes lényekből. Erre a vonulatra reflektáltam első vámpírtörténetemmel, az Insomniummal, és ezt folytattam az Allegóriummal.

4. Mit kell tudni az Allegóriumról? Hova sorolnád be a könyvet Te magad a vámpírirodalomban? Az már a laikus olvasónak is átjön, aki csak böngészik az interneten, hogy ez nem egy egyszerű, érzelgős-romantikus vámpírtörténet, ráadásul Oroszországban játszódik. Ez is egy plusz fűszerezést ad neki. Hogy jön össze ez a sok minden? 😊 Te miképp foglalnád össze röviden, spoiler-mentesen? Hogyan csinálnál kedvet az olvasóinknak az Allegóriumhoz?

Ellenpontozni akartam mindent, ami akkoriban népszerű volt – és talán még most is népszerű – a szórakoztató irodalomban a vámpírokkal kapcsolatban, és olyan regényt akartam írni, melyre a klasszikus stílus jellemző. Az amerikai kultúra nem vonz, a vámpír legendája pedig eredendően balkáni illetve kelet-európai, ezért helyeztem Oroszországba a történetet. A helyszínként választott metropolisz közel áll a szívemhez, mert annak idején láttam Leningrádot, és szeretnék egyszer szétnézni Szentpéterváron is – főleg, mert a regény írása közben órákat töltöttem a Google-térkép segítségével a város utcáin.
Számomra a „vámpír” nemcsak egy kitalált faj, hanem inkább a másság megtestesítője, bármilyen másságé, amiért a többség diszkriminálhatja a kisebbséget. A regényemben a vámpírok jelképezik ezt a kisebbséget, ők az idegenek, a furák. Ők azok, akiket alkalmasint meg lehet bélyegezni, akiktől lehet félni, akiket lehet gyűlölni. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet a toleranciára, mert olyan világot élünk, ahol az „élni és élni hagyni” elve kikopott a köztudatból, a gyűlölet pedig emberi szükségletté vált. A regényt azoknak írtam, akik nemcsak egy szórakoztató sztorira vágynak, hanem képesek olvasni a sorok között.
Az Allegórium röviden egy megérdemelt bukás története, egy olyan lény hanyatlásáé, aki megpróbálja magával rántani a jobb sorsra érdemeseket is. Az Allegórium egy vámpír emberré aljasulásának a krónikája.

5. Miután elengedted az első kéziratod kezét, hogyan tovább? Az ajándék alcím arra enged következtetni, hogy valahol lapul ennek a regénynek folytatása is. Ha valóban így van, akkor mikorra várható a megjelenése?

„Vámpír” témában három történetet írtam. Az első az Insomnium trilógia volt, melyet szeretnék átnézni, szerkeszteni, és olyan szintre hozni, hogy kiadható legyen. A második az Allegórium, a harmadik pedig az Aranyvölgy akadémia, ami már csak kiadásra vár. Ezek a történetek nem folytatásai egymásnak, mégis egységet alkotnak, mert ugyanabban a világban játszódnak, és néhány szereplő mindegyikben megjelenik, lehet követni az életútjukat, a fejlődésüket vagy éppen a hanyatlásukat. A regények olvashatóak önálló történetekként, illetve tetszőleges sorrendben is.  

6. Mit tervezel a jövőben? Milyen történetek bújnak még a tarsolyodban? Továbbra is a vámpírok témájával fogsz foglalkozni, vagy esetleg egy teljesen más vonalon indulsz tovább?

Első regényem, a Hetedik szobák egy nyersrealista történet, mely napjainkban játszódik, a hétköznapok valóságában. Öt nő sorsát követheti nyomon az olvasó a főhős egy jelentős életperiódusára kivetítve: átlagos nőkét, akiknek a sorsa bármelyikünkével behelyettesíthető lehetne, mégis egyedi, egyéni. A további regényeimben ezt a vonalat szeretném követni, mert úgy érzem, hogy nálam a fantasy-korszak lecsengett.
A napokban fejeztem be legutóbbi regényem javítását. Az „Erdős Nóra feljegyzései” alcímű történet egy keretbe foglalt fiktív napló, amit úgy írtam meg, hogy a racionális gondolkodású olvasók egy traumatizált lelkű nő életét lássák, aki néha átlép a valóságból a túlfűtött képzelete birodalmába, de a fikció kedvelői ismét bepillanthatnak az Insomnium és az Allegórium világába a bécsi orvos, Marcus Schneider jóvoltából. Számomra ez a regény átvezetés a fantasyből a hétköznapok valóságába.

7. Nekem az a benyomásom az Allegóriummal kapcsolatban, hogy ez nemcsak egy egyszerű regény, hanem valamilyen szinten egy egész élet bölcsessége benne lakozik. Mit üzensz az embereknek, pláne a mostani, nehéz időkben? Akár olvasóknak, akár íróknak egyaránt?

Egy régi, kedves ismerősöm, aki lektorálta az írásomat, azt mondta, hogy az Aranyvölgy akadémia olyan, mint az Allegórium, mert a könnyen emészthető, instant sztorikhoz szokott olvasók ezt sem fogják érteni és szeretni. Én pedig azt gondoltam, hogy úgy legyen… Ilyen is kell. Kell, hogy legyen, aki nem áll be a sorba, és aki szemben úszik az árral akkor is, ha az igyekezete eleve kudarcra van ítélve.
Mindenkihez szól a regényeim üzenete: élni és élni hagyni. Az íróknak pedig csak annyit üzennék, hogy a magyar könyvkiadás beteg, a betegekkel pedig óvatosan kell bánni; amellett, hogy ápolod és megpróbálod életben tartani őket, vigyáznod kell, nehogy rád ragasszanak valamit a kórságaikból. Hogy milyen tapasztalatokat szereztem a magyar könyszakmával kapcsolatban, arról bővebben Erdős Nóra beszél majd helyettem. J

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre. További sok sikert kívánunk Neked!

Köszönöm a lehetőséget, és sok sikert kívánok a munkádhoz!

Egy hozzászólás

Hozzászólások letiltva.