Interjú E. M. Marthacharlesszal és Frank J. R. Frankkel

1. Először is, megtennétek, hogy írtok magatokról egy rövid bemutatkozást az olvasóinknak? Kiket takar az „E. M. Marthacharles” és a „Frank J. R. Frank” írói álnév? Mivel foglalkoztok a civil életben? Továbbá azért is együtt készül az interjú Veletek, mert Ti ugye egy házaspár vagytok?

É: – Magunk is meglepődünk, ha belegondolunk, mióta… 1971-ben a Műegyetemen ismertük meg egymást, és az ötödévet már házasokként kezdtük meg. Folyamatszabályozási szakon tanultunk, ami a rendszertudományi, informatikai, kibernetikai képzés bölcsője volt azokban az években. Civil életünket ezek a közös ismeretek alapozták meg mindkettőnknél, bár munkáink a hosszú évek során igencsak eltérő irányba vittek minket. Frank – vagyis Szecsei Ferenc – a világ legnagyobb kommunikációs hálózatainak egyikét kiépítő és üzemeltető nemzetközi távközlési cégben szerzett nevet és nagy elismertséget magának, nagyjából húsz országért felelős hálózatfejlesztési műszaki projektmenedzserként.
F: – A cégnél angol volt a hivatalos nyelv, és mivel a nemzetközi munkatársaknak folyton beletört a nyelvük abba, hogy „Ferenc”, mindig úgy mutatkoztam be nekik, hogy „Frank”, az e-maileket is így írtam alá. Innen már csak egy lépés volt az írói álnév.
A feleségem – E. M., azaz Elisabeth-Matthew, vagyis Ziegler Éva – kicsit kanyargósabb utat járt be. Amerikai vegyipari konszerntől német bankig képviseletek, cégek alapításában és felépítésében dolgozott évtizedekig, miközben a rendszertudományos kutatói munkát és az egyetemi oktatást sem hanyagolta el.
É: – És hogy miért Elisabeth-Matthew Marthacharles? Nem álnévnek szántam, inkább írói névnek. A civil nevem értelemszerűen a remek szüleim nevének kombinációja – az írói nevem viszont a négy különleges és kalandos nagyszülőm keresztneveiből állt össze.

2. Éva, az Emguru nekem olvasóként rendkívül tudományosnak tűnt. Mármint nem áltudományosnak, ami egyszerű fikció volna, hanem mint ami valódi, komoly kutatási anyagra épül. Mennyi a valóságalapja ennek a sztorinak? Akár ami a könyvben felvetett lehetséges vírust vagy a történetet átszövő jövőkutatási elméletet illeti? Továbbá van-e a regény szereplői között valós személy, vagy valós személyről mintázott karakter? (Nekem nagyon valódinak tűntek. Nehezen tudnám elképzelni, hogy az egész csupán kitaláció lenne.) 😊 Van-e köze a regényben említett doom vírusnak a koronavírushoz? Az Emguru szándékosan íródott manapság, vagy csak véletlen, hogy pont mostanában tört ki járvány a világon?

É: – Két szándék ötvözetéből született a regény.
Egyrészt, maga a történet évtizedek óta gömbölyödik, sok kisebb-nagyobb meséből. Némelyik részletét már megírtam novella formában korábban (Quéiijja, Örvényhatás), a nagyobb része még csak inkubátorban van a fejemben. Az Emguru a nagy-kerek történet gerince, alapja. Első változatát úgy harminc éve kezdtem papírra vetni, azon elgondolkodva, hogy ha jönne egy tényleg pusztító világjárvány, az honnan jöhetne, mit okozna, és hogyan oldhatnánk meg, ha nincs ellene védőoltás. Az volt az érzésem, hogy akármilyen megoldást is találnánk, óriási a hiba-elkövetés lehetősége, ami aztán az egész emberiség életét gyökeresen megváltoztatná. Talán már nem is emberiség lenne azután. Valami más. Az, hogy pont egy valós világjárvány közepére ért be a könyv kiadása – ez viszont teljesen véletlen volt. Az elképzelt járvánnyal kezdődik a regény – de ami azután jön, arra magam sem számítottam ebben a formában. A szereplőim magukhoz ragadták a szót, és élni kezdték az életüket. Történelmük kerekedett, és elkezdtek szeretni-gyűlölni, nevetni-sírni. Megoldották az első óriási problémát, de azzal belemásztak újabb és újabb, egyre nagyobb bajokba, amelyeket ismét csak ki kell bogozniuk. Én csak figyeltem őket… Nem volt egy sem köztük, akit valós személyről mintáztam volna. De az események és a cselekedeteik között óhatatlanul jó párnak vannak valós háttér-elemei.
Másrészt, évek óta tanítom a komplex rendszerek fizikai alapjait az egyetemen, de ez csak nagyon szűk csapatot ér el. Pedig a rendszertudomány alakulásának minden kriminél izgalmasabb fordulatokkal tarkított története van, és egy igazán csodálatos képet tud adni a világunkról! Megsuhintott hát a lehetőség, hogy egy fikcióra, egy kitalált fizikai felfedezésre – a hatás-hiány szimmetriacserén alapuló téreltolási megoldásra – támaszkodva a főhős a matematikai tornamutatványok helyett egyszerű szavakkal, hétköznapi módon mesélhessen erről a fantasztikus és mégis igazi, komplex világról, amit ma a fizika már elénk tud tárni. Ez a sci-fi-ből a science rész – ez valós. Bár csak a mellékletbe mertem beledugni, nehogy idő előtt elriasszam az Olvasót…

3. Ferenc, van-e köze Frank J. R. Franknek Hozzád? Franket magadról mintáztad, vagy a könyv főszereplője csupán fiktív karakter? Valóban ennyire profi búvár vagy, mint a szereplő? (Nekem a könyv olvasása közben úgy tűnt, hogy nagyon művelt, tájékozott vagy ebben a témában.)

F: – Az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbb lett a búvárkodás. Már nemcsak a kőgazdagok engedhetik meg maguknak, hanem elérhetővé vált a mi számunkra is. Életem egyik legszerencsésebb döntése volt, hogy annak idején belevágtam, és rengeteg varázslatos órát töltöttem a csodálatos vízalatti világban. A főszereplő – állítólag – hasonlít rám; Frank nem akar minden alkalmat a végtelenségig kihasználni, néha meghökkentően naiv, néha túlzottan kíváncsi.

4. Éva, honnan jött az ötlete annak, hogy science fiction irányban dolgozva, egy új emberiség történetét írd meg? Mik vagy kik azok az Emguruk? Hogyan tudnád röviden összefoglalni az olvasóknak? Ha Te magad elképzeled őket, hogyan jelennek meg előtted?

É: – Új-e ez az emberiség, vagyis most már emguruság? Vagy a régi megújult folytatása? Ez egy jó kérdés… A szereplők maguk is erősen eltérően vélekednek erről. A régiek, az „ancient” emberek, akik még a doom-vírus elleni védőoltás előtt születtek, és az emguruk, akikké a védőoltás mellékhatása miatt váltak, jelentősen eltérő tulajdonságokkal bírnak. És ezek a különbségek generációról generációra csak növekednek. Mégis miközben a hétköznapokban gyakran nagyon nem értik meg egymást, ebben a világban megbékélve és egymást tényleg szeretve élnek együtt. És a gyermekek viszik tovább a fáklyákat, amiket az öregek lassan letesznek. (Lehet, hogy ez a legnagyobb fikció a könyvben…😊)
Milyen egy emguru? Pontosan úgy néz ki, mint mi. Kívülről. Csak másképpen születik. Az érzései, a gondolkodásmódja, a képességei, a tudása viszont nagyon mások. Mégis – ők is valahol mi vagyunk. Bonyolult is a viszonyuk az emberekhez, mert még ők maguk sem tudják pontosan eldönteni, minek tartsák saját magukat. Az Olvasóra bíznám a végső döntést.

5. Van még terved az Emguru c. regénnyel kapcsolatban? Szánsz neki folytatást, vagy esetleg más vonalon haladsz tovább? Mire számíthatnak Tőled a jövőben az olvasóid?

É: – Olyannyira lesz folytatás, hogy az egyik szálát már meg is írtam egy kisregényben. „Egy keserves nap az Elnök irodájában” címmel meg is jelent az Arte Tenebrarum Kiadó „Időzavar” című idei sci-fi antológiájában. Bizonyos értelemben előzmény is volt már: Aki olvasta a korábbi Quéijja című novellámat, az rátalál az Emguruban is az egyik szereplőre. Az Örvényhatás (AT Kiadó, Robot/ember antológia) novella főhősnőjének vezetékneve sem véletlenül azonos az Emguru egy másik szereplőjével, de ennek a szálnak a kifejtése még előttünk áll. A nagy történet sok szálon, sok szereplővel és sok időben kapcsolódik – a munka megy tovább!

6. Ferenc, a búvárkrimit tulajdonképpen te alkottad meg, vagy ez már egy létező irodalmi műfaj? Ha igen, mi motivált ebben?

F: – Túlzás lenne azt mondani, hogy a műfajt találtam ki. Az ötlet onnan jött, hogy egyszer olvastam egy csapnivaló „búvárkrimit”, aminek írója vizet valószínűleg csak a fürdőszobájában látott, hemzsegtek a könyvben a pontatlanságok. De hiszen ilyent én is tudok, talán még jobbat is! – állapítottam meg, és nekiláttam. Egy kicsit mást akartam, nem egy megszokott krimit. Ami a műfajt illeti, talán a sok színes illusztráció és fotó az, ami újdonságként hathat. Ez nem képregény, nem fotóalbum, nem ismereterjesztő szakkönyv, nem csak krimi vagy sci-fi. De remélem, hogy nagyon szórakoztató!

7. Miért pont a karibi térségre esett a választásod? Mit kell tudni röviden a szereplőidről, a helyszínről, a történetről? Mit mondanál, ha spoiler-mentesen szeretnél az olvasóknak kedvet csinálni a regényhez?

F: – Csodálatos két hetet töltöttem a szigeten. Ha az ember a karibi térségről hall, buja trópusi növényzet, kalózhajók roncsai, elveszett kincsek és ehhez hasonlók jutnak az eszébe. Ez a sziget viszont a karibi térség kevésbé ismert részén van. Az időjárás száraz, a növényzet cserje vagy szúrós kaktusz, ám az emberek barátságosak, és a tenger meseszép. Meg akartam osztani élményeimet az Olvasóval. A könyv szereplői nem fiktív karakterek, bár vannak, akiket több ismerősből „gyúrtam össze”. A történet valós alapokról indul, a helyszínek léteznek, a Dél Keresztje csillagkép március végén éjfélkor pontosan a sziget déli csücske fölött látható. Ahogy bonyolódik a cselekmény, elhagyjuk a valóság talaját, hogy aztán két lábbal újra a földön álljunk… vagy mégse? A könyv alcíme arra utal, hogy egy jelenség lényegéhez általában a legkevésbé bonyolult, azaz a legvalószínűbb magyarázattal jutunk el. Csak azt kellene tudni, hogy az alternatívák közül vajon melyik az.

8. Éva és Ferenc, mint régóta házasok és tehetséges írópáros, várhatnak esetleg az olvasók Tőletek valami nagy volumenű, közös munkát? 😊 Egészen biztos, hogy izgalmas dolog sülne ki kettőtök eltérő stílusának találkozásából!

É: – Ha most eltekintünk a vitán felül eddig legjobban sikerült közös eredményünktől, Virág lányunktól… De nem megkerülve a kérdést: Nem gondolkodtunk még közös íráson. Aki olvasta mindkettőnk könyvét, valószínűleg nem is csodálkozik ezen – annyira eltérően gondolkodunk, írunk… (Csak egy jellemző számadat: Feri fele annyi darab szóval megírt történeteiben nagyjából kétszer annyi különböző szó szerepel, mint az enyémekben😊)
F: – De bármi megtörténhet…!