Interjú Szemán Zoltánnal

Szemán

Tamara (Gombolyag):
– Úgy tudom, rendkívül színes élete volt eddig: sok költözés (Budapest-Dunaújváros-Veszprém- London-Új Zéland) és sokféle nem mindennapi szakma és munkakör (repülő-műszaki tiszthelyettes, hír és biztonságtechnikus, informatikai előadó). Gondolom, ilyen háttérrel bőven van miről írni, van honnan meríteni. Életének melyik szakaszát tartja leginkább inspirációja forrásának, ha regényt ír? Továbbá megkérdezhetem, hogy mit csinál egy büntetés végrehajtási intézetben egy hír és biztonság technikus? Ez valami műszaki karbantartás és fejlesztés a biztonsági kamerák és elektromosan záródó ajtókhoz esetleg? Vagy ez egy szakkifejezés a „börtönőrre”? Elnézést, de teljesen laikus vagyok a témakörben. 🙂

Szemán Zoltán
Tény és való, hogy sok minden voltam már életemben, éppen csak akasztott ember nem. A tapasztalataim -legalábbis szerintem- elég jól illeszkednek a műfajhoz, amiben írok. Szerény véleményem szerint, egyáltalán nem hátrány a műszaki illetve rendvédelmi háttértudás, ha az ember sci-fi műfajban alkot. Igaz, akkor említhetném a fizikát, kémiát, biológiát vagy akár a csillagászatot is.
Még kiskamasz koromban akadt a kezembe Ray Bradbury: Marsbéli krónikák című könyve és egyből beleszerettem a sci-fi műfajba. Furcsa módon, a másik regény, ami nagy hatással volt rám, az Írnok és a fáraó, Hegedüs D. Gézától. Ezek után felváltva olvastam történelmi és sci-fi könyveket. Furcsa mix, igaz? Gondolom, ennek hatása lehet, hogy régies szavak, szófordulatok is fel-felbukkannak a regényeimben.
A hír és biztonságtechnikus beosztás pontosan azt takarja, amit a név alapján sejteni lehet. Elektromos zárak, kamerák, mozgásérzékelők, belső kommunikációs rendszerek és hasonló eszközök, berendezések javítása, telepítése. Bár nem ismerem a jelenlegi állapotokat a BV intézeteknél, de akkoriban -mivel nekem is ugyanúgy át kellett esnem az alap, majd a középfokú képzésen- én is ültem az őrtoronyban, kísértem fogvatartottat meghallgatásra, biztosítottam látogatást, mentem a rendszeres lövészetekre stb. A tipikus „kulcsos” fogvatartottakat irányító börtönőr, akire az emberek általában gondolnak, az én időmben a körlet felügyelő, illetve körlet főfelügyelő titulust viselte.

– Mivel Új Zélandon él és fantasy regényeket is ír, továbbá láttam is Önről olyan képet, ami a Gyűrűk Ura forgatási helyszínén készült… van a kiköltözésének bármi kapcsolata a filmmel, azaz a fantasy műfaj szeretetével?

Igen is, és nem is. A filmbeli tájak szépsége megragadott és nagyon szívesen ellátogattam volna az összes helyszínre. Eleinte azt hittem, hogy Írországban, esetleg Skóciában forgatták, de mikor megtudtam, hogy Új Zélandon, akkor kicsit lelombozódtam, mondván, „Az nagyon messze van, oda soha nem jutunk el…” Alig pár hónappal később kiderült, hogy egy ismerős pár elköltözött Új Zélandra. Gondolom, nem kell mondani, hogy erre ismét „beindult a vezérhangya” és számos email, rengeteg kutatás után feleségemmel nekivágtunk. Bár maga a film nem volt számottevő motiváció, az mindenképpen bónuszpontnak számított, hogy itt forgatták. Bár kedvelem a fantasy műfajt, de be kellett látnom, hogy nem az igazi erősségem. Ez mondjuk nem tart vissza attól, hogy néha bemerészkedjek az irodalom e területére.

– A Molyon úgy látom, hogy 12 könyve (regénye?) készült el eddig + egy novellagyűjtemény. Az első könyve „A kapu őre” ott 2017-es dátummal szerepel. Létezik, hogy tavaly egy év leforgása alatt 12 regényt írt? Vagy ezek egy része korábban készült és most jelentek meg egyszerre?

Az első könyvemnek, (A kapu őre), 2016 októberében fogtam neki. Azelőtt egy sort sem írtam, hacsak nem számítjuk az irodalmi alkotások közé a különböző jelentéseket és analíziseket. 🙂
2017 januárjában fejeztem be „A kapu őre” fantasy regényt, majd némi internetes keresgélés és szerencsétlenkedés után sikerült feltöltenem a Kobo-ra.
Ám alig egy héttel később, támadt egy újabb ötletem, leültem a laptophoz és mire feleszméltem, már abból is egy (kis) regény lett.
Talán egy hét sem telt el, jött az újabb szikra és megint csak azon kaptam magam, hogy a billentyűzetet püfölöm. Dióhéjban: a két utolsó regény kivételével, az összes többit az elmúlt évben írtam. Átkozott rossz szokásom, hogy képtelen vagyok távol tartani magam az írástól, túl erős a késztetés és nem szeretnék egyetlen jónak tűnő ötletet sem elszalasztani.
Ebben az évben már két irománnyal („Új világ” és „Múlt idő”) sikerült gyarapítanom az emberiség ellen elkövetett bűntetteim számát.

– Úgy tudom, hogy sokáig nem foglalkoztatta kimondottan az írás gondolata, majd egyik reggel támadt egy ötlete és elkezdett írni. Azóta már 13 kötete létezik. Megkérdezhetem, hogy mikor volt ez a bizonyos reggel? 🙂 Továbbá felmerülhet az emberben a kérdés (bennem felmerült), hogy mi az, ami egy ilyen reggelt megelőz? 🙂 Mi történt vajon előző nap, ami másnap regényírásra inspirálja, ösztökéli az embert? (Persze csak ha olyasmiről van szó, amit másokkal is szívesen megosztana.)

Nincs ebben semmi titok, mert igazából semmi olyan előzmény nem történt, ami indokolta volna az ihletet. A pontos dátumra nem emlékszem, csak arra, hogy egy októberi szombat reggel volt. Korán kelő vagyok, nejem még aludt. Megetettem a macskákat, kiengedtem őket a kertbe, majd leültem, hogy megnézzem az emailjeimet. A képernyőt bámulva, úgy bukkant fel a regény ötlete, mint expresszvonat a ködből. El is gázolt rendesen, azóta is zakatol… Megnyitottam a Word-ot és elkezdtem leírni, ami az eszembe jutott. A végeredmény egy fantasy regény lett.

– Én még csak a (most) legújabb „Múlt idő” című regényét olvastam eddig. Rendkívül szórakoztatónak találtam és nagyon tetszett. Mennyi idő alatt született meg ez a regény? Mikor merült fel Önben az első gondolat a sztorival kapcsolatban és mennyi idő után vágott bele a megvalósításba?

Erre kivételesen egészen jól emlékszem. Az előző regényt, az „Új világ”-ot, január 14-én töltöttem fel a Publish Drive-ra, és január 26-án, már vagy harminc oldal kész volt a „Múlt idő” kéziratából. Március 10-én küldtem el publikálásra. Mondhatjuk, hogy körülbelül egy hónap alatt elkészültem a kézirattal. Ebben nincs semmi meglepő, mert ha egyszer billentyűt ragadok, akkor azt nagyon nehéz kicsavarni a kezemből. Minden szabad perc a laptop fülé görnyedve talál. Ilyenkor, még a harmadik világháborút is csak akkor venném észre, amikor megszűnik az áramszolgáltatás és lemerül a laptop akkumulátora.

– Van konkrétan olyan regény, vagy akár film, ami inspirálta a Múlt idő megírásakor? Van kedvenc írója, akinek követi bizonyos elveit és módszereit? Vagy az úgynevezett „Szemán Zoltán” stílus inkább egyfajta összbenyomás alapján alakult ki, amit minden eddigi olvasmánya és Ön által megnézett film egyszerre ihletett?

Erre azt mondanám, hogy számos író inspirált és inspirál folyamatosan. A lista hosszú lenne, így csupán párat említenék. Rejtő Jenő a humorával, Lőrinc L. László a történeteiben elhelyezett csavarjaival, Dan Brown a misztikumával, Nemere István a viszonylag egyszerű, egyenes és érthető fogalmazásával, Hunyady József a nyelvezetével. Filmek szempontjából leginkább a Csillagkapu sorozat és a Star Trek sorozatok, amik nagy hatással voltak rám.
A módszerem sajátos és roppant egyszerű: bevillan egy kép, egy fejezet vagy csupán pár mondat és azt használom fel, hogy köré építsem a történetet. Ez egyes írók szemében felérhet egy szentségtöréssel, mert sokan közülük komplett szinopszis, tökéletesen kidolgozott karakter ábrázolások és gondosan összeállított tematika és struktúra nélkül neki sem fognak az írásnak. Véleményem szerint, a könyv egy alkotás, és nem a Lánchíd mérnöki megtervezése. Én amolyan „hűbelebalázs” módjára írom a könyveket. Volt már rá példa, hogy már a könyv felénél járva sem tudtam pontosan, mi lesz a vége. Vagy éppen fordítva, már tudtam a végét, csak még valahogy el kellett oda jutnom. Improvizálok, de nekem ez nagyon megfelel, én ettől érzem úgy, hogy a könyv minden újabb sorral szinte életre kel. Ha jól írom, akkor repülnek a mondatok, ha pedig nem, akkor úgy dob le magáról a kézirat, mint egy megmakrancosodott ló. Talán úgy lehet a legjobban elképzelni, mint amikor a kézműves felteszi az agyagot a forgó korongra, és a nedves anyag folyamatosan emelkedik, süllyed, szélesedik, vagy éppen keskenyedik a mester keze alatt, amíg el nem éri a kívánt formát.
A történet logikai, időrendi és egyéb fontos jellemzőit azért észben tartom olyankor is, mert nem szeretném az olvasót összezavarni.
A stílusomat nehezen tudnám megítélni, elvégre én magam nem igazán látom. Ezt, ha lehet, meghagynám az olvasóknak, döntsék el ők. A barátaim szerint, a regényeimben szereplő karakterek személyiségéből, „beszólásaiból” bizony sokszor rám ismernek. Igyekszem minden könyvbe becsempészni egy kis humort, akár egy karakter, akár különböző helyzetek révén. Az tény, hogy vannak bizonyos többé-kevésbé sajátos jegyek, amiket előszeretettel használok. Ilyenek például a nem hétköznapi hasonlatok. Hogy kettőt említsek csupán:
„Annyit ért hozzá, mint katonai rendőr a marcipánkészítéshez” (A farmer)
„Annyira találta érdekesnek az előadást, mint muslica a mesterséges édesítőszert.” (A kapu őre)
Ami még ugyancsak jellemző az írásaimra, hogy valamilyen szintű társadalom és emberei viselkedés kritika szinte mindig megbújik a történetben, még ha nem is mindig tűnik fel azonnal. Amire nagyon igyekszem odafigyelni, hogy az írásaim -sci-fi mivoltától eltekintve- hihetőek, és egy nem műszaki beállítottságú ember számára is érthetőek legyenek. Hangsúlyt fektetek az események lendületességére, hogy a könyv eseménydús, és ezáltal figyelmet lekötő legyen, de mégse legyen agyonbonyolítva. Talán a „Múlt idő” az egyik legjobb példa, hogy miként lehet a sci-fi műfajt egy kalandregénnyel vegyíteni. Amennyiben ez stílusnak számít, nos, akkor ez az én stílusom.

– Mivel Új Zélandon él, gondolom, már anyanyelvi szinten beszéli az angolt. Miért magyar nyelven ír regényeket? Még mindig könnyebb az anyanyelvén írni, vagy inkább nosztalgiából? Tervez angolul is írni vagy lefordítani regényeket?

Folyékonyan beszélem az angolt, de az anyanyelvi szinttől messze vagyok. Angolul beszélni a hétköznapokban, ügyet intézni, vagy megírni egy biztonsági értékelést, az nem jelent problémát. Az irodalmi angol azonban egy teljesen másik állatfaj. Ez egy kicsit olyan, mint a sakk. Csupán mert ismerem a lépéseket és néha játszom egy-két partit, még nem merném összemérni a tudásomat egy sakk bajnokkal. Két regényemet kínnal-könnyekkel lefordítottam, de vért izzadtam velük, és ezúttal szeretném tisztelettel megemelni a kalapom a műfordítók előtt. A magyar nyelv annyival bővebb és árnyaltabb -merem mondani, sokkal szebb-, mint az általam ismert angol, hogy fordítás közben sokszor bizony csak rágtam a szám szélét, hogy: Na, komám, ezt ugyan, hogy írjam le úgy, hogy az értelme is megmaradjon, és ne vesszen el a lényeg… Foglalkoztatott a gondolat, hogy keressek profi műfordítót, de megvallom, egyelőre jégre tettem az ötletet.
A lényeg, hogy mivel amúgy sem török irodalmi Nobel díjra, világrengető sikerekre, sem pedig gazdagságra -ami az arcátlanul magas könyváraimon is meglátszik- nekem a saját anyanyelvem tökéletesen megfelel az írásra.
Persze, ha egy lelkesebb kiadó, vagy egy multimilliomos nagybácsi belém botolva, átzuhan rajtam és vállalja a költségeket, ám legyen. Nem vagyok én semmi jónak elrontója. 🙂

– Tervez más írói (például angol) álnéven is publikálni?

Röviden szólva, nem, nem tervezem. Magyarul írok, magyaroknak, hát úgy döntöttem, legyen a nevem is magyar. Félreértés ne essék, nem „magyarkodni” akarok, csupán arról van szó, hiába élek majd’ húszezer kilométerre, azért csak ez az anyanyelvem. Sok szerző az inkognitóját próbálja védeni az álnevekkel -holott, alkalmasint ország-világ tudja, ki is áll az X Y év mögött -, míg mások marketing megfontolásokból írnak álnév alatt. Nem sértődöm meg, ha valaki a nevem miatt nem veszi számításba az irományaimat. Ugyanakkor azt sem szeretném, ha az olvasók az esetleges külföldi név miatt töltenék le a könyveimet. Ha valami csoda folytán angolul jelenne meg egy könyvem, akkor azt viszont, angol név alatt adatnám ki. Naponta tapasztalom, hogy a Zoltán nevet sem tudják a Kiwik (új zélandiak) rendesen leírni (Zultan, Sultan, Zolten stb.), hát mit szólnának a Szemán vezetéknévhez? Volt az már Sizeman, Zeeman, Seaman, és a jó ég tudja, még micsoda. 🙂

– Lesz folytatása a Múlt időnek?

Egyelőre még nem gondolkodtam a folytatáson. Az a baj, hogy rengeteg ötlet kering a fejemben és mindegyik azért nyaggat, hogy vessem már papírra. Pontosabban képernyőre, merevlemezre. Bárcsak lenne annyi szabadidőm, hogy ezt megtehessem!

– Mik a tervei a 2018-as évre, vagy akár az utána következő évekre? Hány regény szeretne mindenképp írni, ami már most tervben van? Van valamilyen stratégiája, hogy milyen műfajokban és hány írásra számíthatunk majd Öntől?

Lehet, hogy most rontom el a renomémat, de bevallom, nincs különösebb stratégiám. Hobby író vagyok, ha jön az ihlet, akkor írok. Mivel a sci-fi műfajt tekintem az erősségemnek, szeretnék ennél a műfajnál maradni.
Habár, teszem azt hozzá, az egyik, jelenleg parkolópályán pihenő, félkész kéziratom inkább a könnyű horror kategória, meghintve egy kis Dan Brown fűszerezéssel. A másik folytatásra váró irományom pedig amolyan alternatív teremtéstörténet, ami végigkíséri a Föld és az emberiség sorsát a kezdetektől egészen a távoli jövőbe. Ezzel a művel kapcsolatban folyamatosan vívódok magamban. Attól tartok, ha egyszer is befejezem, akkor sokakat, különösen a vallásosabb érzületű olvasókat, megbotránkoztat majd. De ez már más lapra tartozik…
Hogy mennyi könyvet tervezek? Figyelembe véve az eddigi tendenciát, szerintem ebben az évben, úgy hét-nyolc könyv valószínű, esetleg valamivel több.

– Ha van bármilyen zárógondolata, amit szívesen megosztana velünk, kérem, itt tegye meg. 🙂

Először is ezúttal szeretném megköszönni az interjú lehetőséget. Érdekes, elgondolkodtató kérdésekre kellett választ adnom. Néhányra nem is nagyon tudtam, hogy hirtelen mit feleljek. Na hja, amikor akasztják a hóhért, vagy ha jobban tetszik: a mesemondó, akinek a torkán akadt a szó… 🙂
Másodszor, szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvas, tegye az bármilyen műfajban. Miért köszönöm meg nekik? Mert nélkülük, mi, szerzők, csak egy értelmetlen gittegylet lennénk.
Ugyanakkor, arra is buzdítanék minden olvasót, hogy ne féljenek kipróbálni új, még járatlan utakat, akár a kedvenc műfajon és szerzőkön kívül is.
Igaz, hogy a piac telítve van és rengeteg olyan mű jelenik meg, ami egy kifújt tojást sem ér, de vannak még odakint felfedezetlen tehetségek.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s