Interjú Böszörményi Gyulával

BöszörményiGyula

Black Dawn:
1. Sokféle műfajban alkotsz (gyermek- és ifjúsági irodalom, urban fantasy, romantikus, krimi, stb…). Melyiket olvasod és melyiket írod legszívesebben? Melyik műfajban volt a legnehezebb írni azok közül, melyekben eddig alkottál?

Böszörményi Gyula:
A romantikus regényeken kívül bármit nagyon szívesen olvasok – ha az adott mű jó, a szöveg igényes, a történet érdekes és egyedi. Mivel sokezer könyvet olvastam, látom, hogy gyakorlatilag már minden történetet megírtak így vagy úgy, oda és vissza (mivel több millió könyvet pedig még nem olvastam, ez a bizonyosság csak nő). Épp ezért egy történetben számomra az egyediség, a szövegben pedig a stílus, az irodalmi minőség a legfontosabb. Sajnos ilyenre ritkán akadok. Egyébként pedig minden műfajban szeretek írni, kivéve talán a romantikus regényt, ami teljesen idegen tőlem. A legnehezebb pedig mindig az, amit épp csinálok.

2. Mi dönti el/inspirálja, hogy milyen stílusú lesz a következő könyved? (Leszámítva azt, ha egy sorozat következő részéről beszélünk.)

Mindig a mondanivaló. Az, hogy egy adott gondolatot miként lehet és érdemes elbeszélni, milyen történeti keretet, kort, kulisszákat kíván. Meg persze az, hogy mit akarok kiváltani az olvasóból. Volt könyvem, amivel haragossá, a másikkal elgondolkodóvá, a harmadikkal vidámmá szerettem volna bűvölni azt, aki majdan a kezében tartja, és akadt olyan is, amivel egyszerűen csak a szórakoztatás volt a szándékom.

3. A „Leányrablás Budapesten”-nel kapcsolatban:
3/a. Ambrózy báró a történet elején tulajdonképpen hogyan vélekedik Miliről? Nekem néha úgy tűnt, hogy egyáltalán nem szimpatizál vele, néha viszont azt gondoltam, hogy a báró leplezni akarja viselkedésével, hogy kedveli, vagy akár esetleg titokban még tetszik is neki. Mit érez tehát a báró Mili iránt az első könyvben?

Majdhogynem teljes közönnyel indít, némi bosszankodással keverve, mivel a kocsija elé pottyant, és ezzel sok gondot okozott neki. Valamivel később a bosszankodása egyre inkább dagad, már-már kitöréssel fenyeget. Mili egyetlen szerencséje, hogy köze van egy érdekes ügyhöz, a nővére eltűnéséhez, sőt, gyilkosságokhoz is – a rejtélynek pedig a báró képtelen ellenállni. Ha nem lett volna Mili életében ez a megfejtendő titok, nagyon hamar kívül találta volna magát Richárd életén. Aztán… Nos, aztán lassan változni kezdtek a dolgok, mert kiderült, hogy Mili sem rest a rejtvényfejtésben, ráadásul bátrabb (vakmerőbb, felelőtlenebb, bolondabb?), mint a kor hölgyei általában, szóval volt benne valami furán érdekes, ami – lévén megfejtendő titok – érdekelni kezdte a bárót. Szegény nem tudta, hogy aki egy nőt megfejteni vágyik, az máris csapdában van.

3/b. Nagyon érdekesnek találtam a Kaméleonka nevű szereplőt. Hallottál már ilyen betegségről, létezik ilyen, hogy valaki mindent leutánoz, amit egy bizonyos személy csinál, vagy ez csak egy kitalált/fiktív dolog?

Számtalan érdekes, különös betegség létezik, így ehhez hasonlóról is olvastam már, de azért a regényben persze Kaméleonka utánzókészsége sokkal kifinomultabb, mint ahogy azt a valóságban láttam.

3/c. Sokféle helyszínen játszódik a cselekmény a Leányrablásban. Te melyik korabeli helyszínt látogatnád meg a regényből, ha visszamehetnél az időben? Vagy akár most, a jelenben?

A jelenben meglátogatni az akkori helyszíneket kicsit talán szomorú élmény volna, mivel egyedül talán a New York kávéház hasonlít valamelyest korabeli önmagára. Ha viszont tudnék az időben utazni, első célom a Tabán volna.

3/d. A Molyon a Leányrablás olyan címkékkel van ellátva, hogy „krimi” és „romantikus”, máshol olyanokat is láttam róla az Interneten, hogy „lányregényként” is emlegetik. Én nem mondanám kriminek, mert szerintem a cselekményben a nyomozás nem annyira hangsúlyos. Én személy szerint „historical fiction”-nek mondanám, csak Magyarországon tudtommal nem nagyon használják ezt a műfajbeli megjelölést. Neked mi erről a véleményed? Te hová sorolnád leginkább?

A Leányrablás egy Ambrózy-regény. Ezzel el is mondtam mindent.

4. A „9… 8… 7…” című könyvvel kapcsolatban:
4/a. Ezt mások, ha jól látom, urban fantasyként, ifjúsági regényként tartják számon. Szerintem viszont van ebben a könyvben azért „steampunk” stílus is. Hiszen a regényben a vonat, a „villanyos” és más gépek is gőzzel működnek. Ilyesmi általában a steampunk történetekben szokott lenni („steam” magyarul gőzt jelent). Szerinted melyik műfaji megjelölés a legpontosabb erre a „Rémálom” című sorozatra?

Egyik sem, vagy mindegyik. A műfaji megjelölések az olvasót segítik abban, hogy olvasmányt válasszon, vagy ha másoknak ajánlani akarja az adott művet, könnyebben tehesse ezt, mondván: „Tudod, olyan steampunkos”, vagy „Harry Potteres”. Persze az én könyveimet is kb. be lehet lőni egy-egy műfajba, de ez olykor félrevezető lehet. Ismertem olyan olvasót, akinek anno azt mondták: „A Gergő és az álomfogók olyan, mint a HP”, és mivel azt utálta, a Gergőt sem volt hajlandó elolvasni vagy tíz évig. Aztán valahogy mégis a kezébe került, imádta, és dühös volt egykori ismerősére, aki anno „félrevezette”. Az online véleményformálókkal pedig fokozottan óvatosnak kell lenni. Volt könyvem, amiről az egyik internetes irodalmi oldalon az első értékelő negatívan írt, a második kicsit pozitívabban, de lehurrogták, és végül elindult a lavina: már divat volt szidni a regényt, sokan pedig azt írták: „Látom, azt írjátok, pocsék, na, akkor én kézbe sem veszem!” – és az adott portál látogatói között a regényemnek vége volt. A tömeg nyomása pro és kontra érvényesülhet, és nagyon könnyen bedőlünk neki.

4/b. Lilith anyja látnoki képességekkel rendelkezik. Ha Te képes lennél a jövőbe látni, konkrétan milyen eseményt néznél meg akár saját életedből, akár máséból? Meg mernéd nézni vagy tudni sem akarnád?

Van, amit nem szeretnék tudni. Sőt, azt mondom, a szeretteim jövőjét nem szeretném látni. Az emberiség jövője viszont nagyon is érdekelne. Életem legizgalmasabb olvasmánya volna egy 3000 évvel később írt történelemkönyv.

4/c. Mit jelent és honnan ered a „ködgrufti” kifejezés? Az elég nyilvánvaló, hogy az angol „gruftie” kifejezéshez van köze, de hogyan jött hozzá előtagnak a „köd”? 🙂 Azért is érdekel nagyon ez a téma, mert én magam is darkos zenéket hallgatok már körülbelül 30 éve. Ha gruftie-nak nem is mondanám magam, de ismertem sok ilyen embert, és a mai napig szeretem/érdekel ez a téma.
Azok kedvéért, akik nem tudják miről van szó: Akik darkos, sötét, depresszív zenéket hallgatnak, fekete ruhákban járnak, feketére lakkozzák a körmüket, a hajukat is feketére festik és fekete rúzst és szemfestéket használnak, „gruftie”-knak hívták a ’80-as években. (Ilyen együttesek a The Cure, Sisters of Mercy és Siouxsie and the Banshees például.) Később talán inkább „gótoknak” hívták őket. Manapság talán már csak „emósoknak”, vagy legalábbis valahonnan abból származott ez a mai irányzat. Én úgy tudom, hogy az angol gruftie kifejezés a német „gruft”, azaz „kripta” szóból származik, mert ezek halálváró művészlelkek, akik szeretnek temetőkben kóborolni, halálról verseket írni és borongós zenéket hallgatni. Ezért az angol gruftie szó eredetileg talán valami „kriptakedvelőt” jelenthet.

Na de mit jelent akkor a ködgrufti? 🙂

Olyan gruftit, aki valójában és egészében nem is grufti, de hogy mi, az megfoghatatlan, elillanó, titokzatos, felfoghatatlan.

4/d. Mi ragadott meg a gruftie zenékben és stílusban annyira, hogy beleírtad a Rémálom sorozatba? Úgy érezted, hogy az öltözködési stílusuk, külsejük jól menne ehhez démonvadász szerepkörhöz? Vagy ennek van esetleg valami mélyebb oka is? Te magad szereted az ilyen zenéket? Ha nem, akkor milyen zenét hallgatsz legszívesebben?

A Szigeten (Hajógyári) kezdődött minden: sorban álltunk a hídnál, hogy beengedjenek, mikor két dark csaj odajött hozzám, cigit kértek, beszélgetni kezdtünk és mindkettő nagyon tetszett nekem. Attól fogva tudtam, hogy egyszer majd írni fogok erről a szubkultúráról – és lőn. Amit el akartam mondani az adott történettel, ahhoz pont ők, az emósok, gruftik, darkok és punkok kellettek, mert az ő figuráik „vitték át” az üzenetet. Budapest a valóságban ilyen és ők látják: mindenki más vak akar maradni. A The Cure pedig csúcs!

5. A mai szakmai és élettapasztalatoddal, ha ma kezdenél hozzá valamelyik már megírt regényedhez, lenne olyan, amit másképp írnál meg? Lenne olyan regény, amibe bele sem vágnál, vagy amibe még több energiát fektetnél? Esetleg olyan, ahol másfelé kanyarodna talán a történet?

Volna ilyen is, olyan is, persze. Akad néhány, amit ma már nem írnék meg, akkoriban is csak kényszerből (meg kellett élni valamiből) tettem, és még a legfrissebb regényeimben is találok olyan mondatokat, fordulatokat, amiket máris szívesen átírnék.

6. Már eddig is sok műfajban kipróbáltad magad (nem is akárhogy, mert véleményem szerint mindegyikben bebizonyítottad, hogy tudsz kiválóan írni). De mi a helyzet azokkal a műfajokkal, melyekkel eddig még nem próbálkoztál? Mondok két konkrét példát:
6/a. Én nagyon szívesen olvasnék egy hátborzongató, véresen komoly thrillert* Tőled olyan magas színvonalon, amilyen az Ambrózy báró sorozat. Nem lenne benne semmi finomkodás, csak tömény izgalom, üldözés és sötét borzalmak. Írnál valaha is ilyen könyvet? 🙂

Írtam – Kárhozottak háza –, de ha ma írnám, sokat változtatnék rajta. A jövőben viszont nem tervezek ilyet. A vér nem folyhat öncélúan egy könyvben, ezt King Ragyogása, ami mestermű, bizonyította. Ő a szorongásból kifejlődő elmebajról írta azt a könyvet – mert akkori élethelyzetében ez nyomasztotta leginkább: attól félt, megőrül –, tehát volt célja, tartalma a sztorinak. Ha jön egy téma, amihez ilyen véres háttér kell, megírom, de most nem késztet rá semmi.

6/b. Tovább merészkedem: Horrort írnál-e valaha?

Ha horror alatt az öncélú gyilkolászást és eszetlen hentelést érted, akkor nem. Minek? Az ilyen „történeteket” teljesen értelmetlennek tartom. Ősi, zsigeri ösztönökre hatnak, olykor fokozzák, sőt, elő is hozzák az olvasóban, nézőben amúgy is ott lappangó elmebeteget, és van, hogy ez végzetes következményekkel jár.

7. Min dolgozol jelenleg?

Ezen az interjún… Meg a Lúzer Rádió, Budapest! c. regényem forgatókönyvén és musical változatán párhuzamosan.

8. Mit üzensz az olvasóknak… és a gruftiknak? 🙂

Csőcsumicsá és YEEEE! (szabad fordításban: élni igenis jó!)


 

 

*Black Dawn, a szerkesztő megjegyzése:
Elnézést kérek Böszörményi Úrtól, hogy nem tudtam a “Kárhozottak háza” című thrilleréről. Tudom, hogy illik utánanézni egy szerző műveinek, mielőtt interjút készítenénk vele. Meg is teszem ezt minden esetben lehetőségeimhez mérten a lehető legalaposabban.
Mentségemül szolgáljon, hogy a Kárhozottak háza nem Böszörményi Gyula néven, hanem “Robin Mash” néven jelent meg. Ez pedig egy olyan név, amivel kapcsolatban például a Moly adatbázisában is kavarodás van.
Adatbázisuk szerint Robin Mash írta az Árnyéktalanok című regényt is, ami szintén Böszörményi Gyulával van összelinkelve. Ez a regény megvan nekem és innen tudom, hogy azt Belányi Róbert írta, mivel bele van írva.
Ezért azt gondoltam, hogy a Kárhozottak házát is ő írhatta és hibásan lehet összelinkelve Böszörményi Úrral. Most már tudom, hogy az az ő regénye és ezek szerint két magyar Robin Mash létezik: Az egyik Böszörményi Gyula, a másik Belányi Róbert.

Reklámok